2008. április 28., hétfő

Estimese 2

A te feladatod

Egyszer nagy szárazság köszöntött be a pusztán. Elõször a fû barnult el és sült ki. Aztán a bokrok és a kisebb fák is kihaltak. Nem esett az esõ, a frissülést hozó reggeli harmat is elmaradt. Sok állat szomjanhalt, mert csak kevésnek volt ereje kimenekülni a sivatagból. A szárazság tovább fokozódott. Még a legerõsebb és legidõsebb fák is, melyeknek gyökerei mélyen a földbe hatoltak, elvesztették leveleiket. Minden kút és folyó, forrás és tó kiszáradt.
Egyetlenegy virág maradt életben, mert egy egészen kicsi forrás pár csepp vizet adott neki. De a forrás kétségbeesett: "Minden kiszárad, szomjan hal és elpusztul, és én mindezen semmit nem tudok változtatni. Mi értelme van még annak, hogy pár csepp vizet hozzak fel a mélybõl a felszínre?"
Egy vastag, öreg fa állt a közelben. Hallotta a forrás panaszát, és mielõtt meghalt, ezt mondta neki: "Senki nem várja tõled, hogy az egész pusztaságot felvirágoztasd. Neked csak az a feladatod, hogy egyetlen egy virágnak életet adj. Semmi több."


Afrikai mese

Ma ilyen sokat írok


Ilyesféle táskákat varrok mostanában. Olyan izgalmas a varrás, ahogy az anyag és a minták alakulnak, szeretem.
Sajnos nem tudok több képet feltölteni, valami hiba van az oldalon, talán holnap. Már úgyis álmi vagyok, lemegyek a szobámba, persze ahogy ismerem magam, még hajnali 2ig olvasni fogok, vagy festeni.
Ágika már Prágában van, nagyon tetszik neki, a repülőút is nyugodt volt, most nem volt semmi vész, mint ősszel, amikor Hamburgban nem tudott leszállni a gép. Szegényt úgy sajnáltam, hogy az első repülése ilyen félelmetes volt, vihar, villámok, sötétség. Felhívott a reptérről, hogy inkább vonattal jön tovább haza :). A legutóbbi utam nekem is ijesztő volt. Fújt a szél, és a gépünk másfél órán át csak hintázott. Jobbra, balra. Le, föl. Néhányszor lepergett az életem a szemem előtt :). Nagyon aranyos, idős házaspár ült mellettem, és a nő is végig idegeskedett meg sóhajtozott. Az út végén aztán csillogó szemmel rám nézett, és boldogan azt mondta, hogy "Leszálltunk!" :)

Spurgeon 1

Átmégy rajta, de nem nyel el
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg" (Ézs 43,2).

Nincs híd, mégis át kell mennünk a vízen, és éreznünk kell a folyó sodrását. De Isten jelenléte a sodrásban többet ér számunkra, mintha egy komphajó vinne át bennünket a másik partra. Meg kell próbáltatnunk, de diadalmaskodhatunk, mert maga az Úr lesz velünk, és Ő hatalmasabb, mint a vízáradat. Még ha máskor távol is lenne tőlünk, a nehézségek és veszedelmek között bizonyosan velünk van. Bár csapjanak magasra az élet bajainak hullámai körülöttünk, az Úr minden alkalommal átsegít rajtuk. Isten ellenségei kiagyalhatnak sok mindent a vesztünkre, és kegyetlen csúfolódásaik hasonlók lehetnek a tüzes kemencéhez, de mit árt ez nekünk? Átmegyünk a tűzön. Ha Isten velünk van, nem perzselődünk meg; még a tűz szaga sem érződik meg rajtunk. Milyen csodálatos biztonságban van a felülről született és a menny felé tartó zarándok! Az áradatba nem fullad bele, a tűz nem égeti meg.
Ó Uram, a Te jelenléted a legjobb védelem utunk számtalan veszedelme között. Íme, hittel rád bízom magam, és szellemem nyugalomra talál benned.

2008. április 27., vasárnap

Estimese

"ELSŐ ZSOLTÁR

Hajnal a pusztán.
A kemény és örök nap úgy ébred az ég és a föld színén, mint az idétlen tyúk éretlen tojása. Vörös és sárga fények ömlenek át rajta, ropogva, a hajnali kék ködbe. Még nincs mész a tojáshéjban, a nap, bizonytalanul elnyúlik, szinte szétfolyik; odaütött tojás a barna serpenyőben.
Kis tanya a végtelen pusztán.
(...)
Kislány áll a mezőben, parányi csöppség, a roppant ég alatt, két kicsi keze fejével az álmot dörzsöli a szemeiből, ott áll, ahogy Isten megteremtette, ott áll mezítelen a felfelé bámészkodó nap alatt.
Még a madarak is csak most ébrednek, s mindjárt vígan ficserékelnek, a kis embercsirke duzmaszkodva csak áll, csak áll. Vékony kis barna teste, mint valami kis állat, a harmat hull rá.
Semmire se gondol, azt se tudja, hogy került ki. Álmos. Mint a kis macska, de az jobban tud duruzsolni és mosakodni, a csöppség csak áll, csak áll reménytelenül, vagy van remény a pusztai harangvirágban, amint áll a hajnalban és rezegve nyílik a nap alatt?"

Móricz Zsigmond

Április 27

So, so. Még mindig nincs Fűrersájnom. Olyan közveszélyes vagyok. :( Mostanában megrögzötten kanyarodok ki mozgó járművek útját keresztezve. So, so.

Az állapotom változóban, hétvégén fent, hétközben lent.
Varrtam két táskát, képek jönnek.

Szóval. Ha egy rossz dolog ellen, amiről tudok, nem teszek, akkor bűnrészessé válok. Lelkiismereti válságban vagyok. Mi lenne most a helyes út? Néha annyira eltompul a lelkiismeetem, hogy nem látom már rossznak a rosszat. Próbálta valami bennem elnyomni, elnézni felette hetekig. De most valahogy kitört belőlem. Torkig vagyok. Elég volt.
Nem helyes ovisokat bottal verni, vagy egy reggeli csínytevésért este hideg vízzel tusolni. Vagy akkora pofont adni, hogy a fal adja a másikat. Akik nem is tudnak védekezni, sőt, elmondani sem, hogy mi történt. Nem tudnak kihez fordulni. Persze, persze, már tudom, hogy 40 év múlva már én is ilyen kemény leszek, hogy ez az egyetlen járható út. Hogy kezdjek el mielőbb keményedni. Hogy ne legyek ilyen gyengéd, mert a fejemre nőnek. Hogy a rosszaságra ez a bevált "módszer". Erőszak, mint módszer?
Mi ez már?
Tényleg ez a megoldás?

Az idegeim felmondták ezt tovább nézni és tűrni. Elég volt, hogy minden nap hányingerem van, amikor belépek. Még 1 hónap és szabad vagyok, addig viszont elvégzem a küldetésemet. Én MÁST képviselek.
Hova lett belőlem az öröm és a lelkesedés? Miért kell mindent tönretennie az agresszivitásnak, az istentelenségnek?
Most még kicsit összeszedem magam, és erős leszek ebben a pár hétben. Nem ÚÚÚGY erős :), hanem a lelkemben.
Továbbra is árral szemben, és eszem ágában sincs megfordulni, vagy a víz hátán passzívan elcsorogni valamerre, amerre éppen az ár visz.

2008. április 19., szombat

Nyár

Na, végre eldöntöttem, mit szeretnék.

Jelentkeztem az olasz kempingbe, Bibionéba. Június 15-én kezdek, de mehetek egy kicsit korábban is, azt hiszem 3-4 napra szükségem lesz még előtte a hely megismerésére, a feladatok megtanulására. Már most izgulok. Az első hét egy idegen helyen még olyan furcsa. Új környezet, új emberek, más nyelv, feladatok. Szerencsére kivételesen kedvezőbb busszal utazni, az utolsó utam óta nem szívesen szállnék egyedül repülőre.

Elképesztő, mennyire megnyitja a világot az Internet. Le tudom informálni a helyet, ahova megyek, a vezetőket, a feladatokat. Beszélhetek olyanokkal, akik már dolgoztak ott. Megnyugtató, nem teljesen idegen területre érkezni.

Néhány hete levelezek egy lánnyal, aki au-Pairnek készül Németországba, és kiváncsi volt a tapasztalataimra, éményeimre. Olyan természetességgel tudtam neki írni és ajánlani, most pedig én is ebben a helyzetben vagyok.

Na, 1 perce újabb ajánlat futott be, Fuerteventuráról. Ajjaj, tegnap udvariasan lemondtam a másik 10 jelentkezőmet (vérzett a szívem, hogy nem tudok gyorsan osztódással szaporodni), rossz olyan dologról lemondani, ami nagyon tetszene, de csak egyet választhatok.

2008. április 16., szerda

április 16

Túl vagyok a mélypontomon, illetve nem is pont volt ez már, hanem egy szakasz, de már felívelőben vagyok. Valahogy rámterhelődött az egész világ gondja-baja. Olyan elmélázó vagyok mostanában, túl sokat gondolkodom fölösleges dolgokon.
Aztán csak ott lyukadok ki mindig, hogy nem szabad a holnap miatt aggódni, hogy mi lesz, mert minden rendben lesz. És ha nem, akkor kapok erőt meg bölcsességet átlábalni ezeken.
Holnap megyek utoljára vezetni. Ma már egész jól ment. Bár keresztbe fékeztem, ami egy újszerű butaság volt nálam, bár már semmin nem lepődöm meg. Szóval a jobb lábam valahogy kimaradt , és fékezésnél a balt vettem igénybe, olyan mozdulattal, amit egy latin táncos is megirigyelt volna.
Pénteken vizsga. Ma már szerda van.
A nyári munkán vacillálok még egy sort, kaptam néhány ajánlatot török, görög, olasz, francia, scájci szállodákból. Azt hiszem, Olaszországba megyek. Bármennyire is vonz Törökország, egyedül még én sem merek belevágni. Olyan messze van, de úgy el is bűvöl.
Köszönet, hogy ennyi lehetőség adódott, nem gondoltam volna. Minden helyről várnának, ahova jelentkeztem, pedig azért adtam be ennyi helyre, mert úgy gondoltam, majd egy talán sikerül.

2008. április 10., csütörtök

Végre csütörtök este


Ma rengeteget fociztam és játszottam.

Végre napsütéses idő van!


Igaztalan dolgok ma is voltak... Most, hogy már 4 hónapja itt vagyok, jobban belelátok mindenbe. Hogy valaki megverette az egyik gyerekkel a másikat, hogy a nevelők olyan büntetéseket találnak ki, amiket szerintem nem kellene, és ilyenkor látom, hogy hiányzik mindenből a szeretet. Hogy ez egy fura világ, amikor a saját feszültségünket, rosszkedvünket másokon vezetjük le, hogy magunkkal éreztessük, hogy valahol mi vagyunk ám a janik. A kisebbekkel el tudunk ám bánni!


Na, mindegy. Úszunk néhányan szemben az árral.
Ezek pedig a képek, így monitoron nem adja vissza, amit szerettem volna, :) nagyon édes kislányom volt :) Öröm volt rá és a testvérére vigyázni. Remélem, nyáron meg tudom őket látogatni.

Máris április 10 van

Mamis, köszönöm a bíztató sorokat!

Tegnap nem éreztem jól magam az iskolában. Valami rendezvény volt, vendégek, vacsora, ilyesmik, nekem pedig síri csöndben kellett (volna) tartanom 20 gyerkőcöt. Nem jó ilyenkor. Nem szerettem, jó volt hazamenni végre. Kellemetlen olyan dolgokért leszidni valakit, amiről nem tehet, ami nem is rossz más esetben. Úgy megbánom a szigort. Sokkal jobb kedvesnek lenni. Hazafelé olyan ludasnak éreztem magam. Igazságtalannak.

Ellenben rajzoltam, meg is mutatom. Riona, a kislányom :) Mostanában ngyn lefárasztom magam, nappal munka, éjszaka rajzolás, meg néha Heroes :) Na, nem tölti fel, majd este. Most mennem kell, új erővel, új kedvvel.

2008. április 7., hétfő

Április 7

Mégsem varrtam, mert kaptam a húgomtól egy jó kis tippet, és a bál is nagyon tetszett, jó volt a hangulat, sok kedves emberrel találkoztam, de sajnos korán el kellett jönnöm.
Vasárnap gyülekezet, már olyan régen nem voltam, és már hiányzott a kis csapat.

Ma pedig Munkácsy kiállításon voltunk néhány tanárral és diákkal, Kecskeméten. Olyan szép volt, ugyanezt már láttam 2 évvel ezelőtt Pécsett, ilyenkor mindig úgy lángra kap bennem az alkotásvágy, hogy fessek, rajzoljak megint! 2 évvel ezelőtt még Szilvivel és Bálinttal voltunk, hogy elrepült az idő! Mennyit nevettünk, milyen vidám délután volt. :)

A suli... a gyerekek nagyon örültek nekem, hogy csak betévedtem az iskolába, úgy megszoktuk, megismertük már egymást. Rossz lesz elmenni, most át akarnak tenni egy másik részre, szóval ennek a csoportnak csüssz, és lesz egy újabb csapat, akiket meg kell ismernem, meg kell szeretnem. Nekik sem lesz könnyű, meg nekem sem, de már csak napok kérdése talán. Valahogy az egész élet ilyen, mindig jönni-menni, új arcok, új szituk, amik az idegenből barátokká válnak.

Hiányzik aklübisz és wm...
Jól vannak, csak nagyon messze, és lehet, nekem is jobb lenne, valahova kirepülni, de egyedül már nem motivál a vándorló életmód. Hiányoztok! Még kólát is hoznék, ha itt lennétek! :)

2008. április 3., csütörtök

Április 3


Szeretném mindig az ég felé tárni a karjaimat, mint egy fa, mindig Isten felé nyújtózkodni. Felfelé nézni, Belé gyökerezni, hogy ha majd ki is dőlök egyszer, akkor is Benne korhadjak el. Szilárdnak és erősnek lenni, megbízhatónak. Otthonadónak. Levelezőnek és virágzónak, gyümölcshozónak.

Holnap varrni fogok! Méghozzá báli ruhát. Hogy mi fog belőle kisülni? Még nem tudom :)
Nem patchwork-ruha lesz, bár még az is lehet... :)


Holnap délután már itthon leszek, és neki is eshetek. Kék bársony lesz, talán feldobom vajszínű csíkokkal is, még alakulnak a tervek. Meg festeni is szeretnék, meg terítőt varrni, klarinétozni, meg ilyesmik. Itt a tavasz, és tele vagyok energiával!

2008. április 2., szerda

Lallala

Ma azért volt olyan gondolatom, hogy ezt nem csinálom tovább, amikor az egyik fiú dührohamot kapott és elkezdett padokat döntögetni, mert nem engedtem el hamarabb. Vagy amikor a lányok hisztiztek, mert nem mehettük számítógépezni, akkor jönnek olyan gondolatok, hogy nem éri meg. Hogy nem akarok maradni. Hogy túl nagy áldozat. Hogy nem érdemlik meg az időt, amit velük töltök, hogy nincs értelme, nincs eredmény. De lehet, még nőnöm kell a feladathoz, higgadtabbnak, türelmesebbnek, bölcsebbnek lenni, tudni, hogyan reagáljak egyes helyzetekben. És tudom, hogy megállom a helyemet. A kérdés, milyen helyet,hol és meddig. És melyik lesz az a perc, amikor búcsút kell mondanom. Mert mindig csak addig maradok, ameddig kell. És most még itt a helyem.


Copyright (c) 123RF Stock Photos

2008. április 1., kedd

Szédületes nap volt

Ez az egyik kedvenc képem. Stuttgartban vettem föl, egy parki séta alkalmával. Ok, a minőség nem a legjobb, de a hangulata olyan megkapó. A kis magányos madárka, aki csak úgy álldogált a jégen és meditált, mint Szimi, a cicánk. :)



Voltam vezetni, most már talán csak 2 hét és vizsgázhatok! Már úgy várom, hogy végre ne kelljen vezetni járnom, annyi időt elvesz. Az oktatóm viszont nagyon kedves, és jól tanít, csak már tartsak a végén.

Aztán bementem a suliba és valahogy rosszul lettem, ilyen szédülős, hányingeres dolog, ami 5 óra hosszat tartott, majd csak úgy, ahogy jött, el is tűnt. Nagyon rossz volt, csak ültem holtsápadtan, és én ezeket nagyon nehezen bírom, ilyenkor elviselhetetlen vagyok. De vége és hamarosan nyugovóra is térek.


Beszabadultam délelőtt egy művészkellékes barkácsboltba, ajjaj, hétvégén nekiállok rajzolni meg fösteni, valami célt akarok! Ezért klarinétozni is szeretnék tanulni, már csak egy hangszer hiányzik, :) aztán uzsgyi.


A vasárnapi éneklés vicces volt, igazából azért olyan jó így együtt danolászni, mert összetartozunk, tartozunk valahova, összekapcsol minket az éneklés és a JóIsten. És ez olyan áldott egy érzés. Ezért szeretek egyedül bicajozni az erdőben, mert olyan csend van és úgy beletartozok (na persze) az egészbe, és leülök, s csak beszívom az illatokat meg a hangokat. Olyan áldott békés nyugalmas érzés az is. Amilyeneket én nagyon szeretek.