So, so. Még mindig nincs Fűrersájnom. Olyan közveszélyes vagyok. :( Mostanában megrögzötten kanyarodok ki mozgó járművek útját keresztezve. So, so.
Az állapotom változóban, hétvégén fent, hétközben lent.
Varrtam két táskát, képek jönnek.
Szóval. Ha egy rossz dolog ellen, amiről tudok, nem teszek, akkor bűnrészessé válok. Lelkiismereti válságban vagyok. Mi lenne most a helyes út? Néha annyira eltompul a lelkiismeetem, hogy nem látom már rossznak a rosszat. Próbálta valami bennem elnyomni, elnézni felette hetekig. De most valahogy kitört belőlem. Torkig vagyok. Elég volt.
Nem helyes ovisokat bottal verni, vagy egy reggeli csínytevésért este hideg vízzel tusolni. Vagy akkora pofont adni, hogy a fal adja a másikat. Akik nem is tudnak védekezni, sőt, elmondani sem, hogy mi történt. Nem tudnak kihez fordulni. Persze, persze, már tudom, hogy 40 év múlva már én is ilyen kemény leszek, hogy ez az egyetlen járható út. Hogy kezdjek el mielőbb keményedni. Hogy ne legyek ilyen gyengéd, mert a fejemre nőnek. Hogy a rosszaságra ez a bevált "módszer". Erőszak, mint módszer?
Mi ez már?
Tényleg ez a megoldás?
Az idegeim felmondták ezt tovább nézni és tűrni. Elég volt, hogy minden nap hányingerem van, amikor belépek. Még 1 hónap és szabad vagyok, addig viszont elvégzem a küldetésemet. Én MÁST képviselek.
Hova lett belőlem az öröm és a lelkesedés? Miért kell mindent tönretennie az agresszivitásnak, az istentelenségnek?
Most még kicsit összeszedem magam, és erős leszek ebben a pár hétben. Nem ÚÚÚGY erős :), hanem a lelkemben.
Továbbra is árral szemben, és eszem ágában sincs megfordulni, vagy a víz hátán passzívan elcsorogni valamerre, amerre éppen az ár visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése