2015. augusztus 27., csütörtök

Sowas mach ich in letzter Zeit

Ilyeneket csinalok mostanaban, sajnos csak nemetul.
Ez az utolso.

2015. május 28., csütörtök

Emlekszel

arra a furcsa nagy ijeszto medve alarcra, amit a Nemes-Farkassal keszitettem szakkoron. Na. Azzal a ragasztos-leggombos technikaval fogunk holnap tokot es cukkinit barkacsolni oran. Utalok felnott lenni. Sokkal jobb volt szakkorbe jarni. Meg zongorazni. Medvealarcokat ragasztani. Mintsem csirizt fozni a kulisszak mogott.

Bonusz vicc:
A budos gyerekek jarjanak szagkorbe.

Muhahaa.

2015. május 21., csütörtök

2015. május 17., vasárnap

2015. május 16., szombat

Ujra Frankfurtban

Kozben vissza is ertem. Nagyon jo volt otthon, mintha nem is mentem volna el soha.
Kipihentem magam, feludultem, eletem legjobb szabadsaga volt.
Vissza az oviba. Az egyik munkatarsam elment, ugyhogy nyugalom tert a csoportunkba, nincs tobb vita, meg hatalmi harc.
Volt Ottoka is itt, epp erre dolgozott, megszalltak nalunk egy ejszakara a munkatarsaval.
Vettem egy bicajt. Vele fogok munkaba jarni. Nagyon eltespedtem az utobbi idoben, jo lesz egy kis testmozgas mar. Attekertem egy racsos hidon. Ma elfogyott az utolso adag, otthonrol hozott fenyoszorpom. Vege.

2015. április 1., szerda

Az utazásom nagyszerű volt. Vindízel hozott Pestig. Szellemes, kedves társaság gyűlt össze az autóban, és olyan gyorsan eltelt ez a pár óra, mintha repültem volna. Igazából az utóbbi idők legkulturálisabb élménye volt ez az út. Bachot hallgattunk útközben és Vivaldit. Dvořákot és Brahmst, nem volt tuctuc és recsegés.
Aztán eljöttek értem a szüleim. Meglátni őket a buszból, megölelni. Beszélgetni.
Mintha el sem mentem volna... Olyan jó hazaérni!
Reggel kétségbeesetten kávét kerestem, megtaláltam, és Riska tejet öntöttem hozzá. És körülnéztem. Zénóka először nem ismert meg és meg akart enni. Ervin viszont nagyon örült nekem, de most kicsit mintha össze lenne zavarodva, hogy kerültem én most ide. Hosszú volt ez a 7 hónap... És minden percét kiélvezem az ittlétnek. Mielőtt visszamennék a rengetegbe.
Pedro ezt soha nem fogja megérteni. Neki nincs hova, nincs kihez mennie. Nincsen olyan hely, amit otthonnak nevezhetne. Valaki, akit szívesen meglátogatna. Vagy aki őt szívesen látná? Olyan hiányosság ez, amit nem lehet kipótolni semmivel.

2015. március 27., péntek

Vegre vege ennek a hetnek. A hospitalas miatt vallaltam nehany plusz orat, igy vegul majdnem 50 orat dolgoztam a heten. Kimerultem. Pfffhhh. Ilyenkor ugy feladnam. Az elismertetest, a hospitalast, mindent. Csak aludnek. Mar neztem mas allasokat is, olyan nyugos vagyok ilyenkor. Mondjuk kerestem otthonhoz kozelebb eso varosokat, es Passau nagyon megtetszett Del-Nemetorszagban. Nem ilyen NAGY, es van Duna, meg valahogy melegebbnek tunik az interneten. Persze csak almodozok, egyelore maradok itt. Nem tudom, mi ez a folytonos utazasi laz. Grrrr.

Hetfon indulok haza!!!

Nagyon varom mar. Este fele erek majd Pestre. Hogy hazaig hogy jutok, meg nem tudom pontosan.
Pedro nincs tul jol. Egyre sullyed lefele, es mar nem tudom, hogy segithetnek rajta.
Mert nem is akar segitseget. Elzarkozott. Feltem.
Most nyugovora terek, dejo, hamarosan talalkozunk! :)