Szédületes nap volt

Ez az egyik kedvenc képem. Stuttgartban vettem föl, egy parki séta alkalmával. Ok, a minőség nem a legjobb, de a hangulata olyan megkapó. A kis magányos madárka, aki csak úgy álldogált a jégen és meditált, mint Szimi, a cicánk. :)

Voltam vezetni, most már talán csak 2 hét és vizsgázhatok! Már úgy várom, hogy végre ne kelljen vezetni járnom, annyi időt elvesz. Az oktatóm viszont nagyon kedves, és jól tanít, csak már tartsak a végén.

Aztán bementem a suliba és valahogy rosszul lettem, ilyen szédülős, hányingeres dolog, ami 5 óra hosszat tartott, majd csak úgy, ahogy jött, el is tűnt. Nagyon rossz volt, csak ültem holtsápadtan, és én ezeket nagyon nehezen bírom, ilyenkor elviselhetetlen vagyok. De vége és hamarosan nyugovóra is térek.

Beszabadultam délelőtt egy művészkellékes barkácsboltba, ajjaj, hétvégén nekiállok rajzolni meg fösteni, valami célt akarok! Ezért klarinétozni is szeretnék tanulni, már csak egy hangszer hiányzik, :) aztán uzsgyi.

A vasárnapi éneklés vicces volt, igazából azért olyan jó így együtt danolászni, mert összetartozunk, tartozunk valahova, összekapcsol minket az éneklés és a JóIsten. És ez olyan áldott egy érzés. Ezért szeretek egyedül bicajozni az erdőben, mert olyan csend van és úgy beletartozok (na persze) az egészbe, és leülök, s csak beszívom az illatokat meg a hangokat. Olyan áldott békés nyugalmas érzés az is. Amilyeneket én nagyon szeretek.