Túl vagyok a mélypontomon, illetve nem is pont volt ez már, hanem egy szakasz, de már felívelőben vagyok. Valahogy rámterhelődött az egész világ gondja-baja. Olyan elmélázó vagyok mostanában, túl sokat gondolkodom fölösleges dolgokon.
Aztán csak ott lyukadok ki mindig, hogy nem szabad a holnap miatt aggódni, hogy mi lesz, mert minden rendben lesz. És ha nem, akkor kapok erőt meg bölcsességet átlábalni ezeken.
Holnap megyek utoljára vezetni. Ma már egész jól ment. Bár keresztbe fékeztem, ami egy újszerű butaság volt nálam, bár már semmin nem lepődöm meg. Szóval a jobb lábam valahogy kimaradt , és fékezésnél a balt vettem igénybe, olyan mozdulattal, amit egy latin táncos is megirigyelt volna.
Pénteken vizsga. Ma már szerda van.
A nyári munkán vacillálok még egy sort, kaptam néhány ajánlatot török, görög, olasz, francia, scájci szállodákból. Azt hiszem, Olaszországba megyek. Bármennyire is vonz Törökország, egyedül még én sem merek belevágni. Olyan messze van, de úgy el is bűvöl.
Köszönet, hogy ennyi lehetőség adódott, nem gondoltam volna. Minden helyről várnának, ahova jelentkeztem, pedig azért adtam be ennyi helyre, mert úgy gondoltam, majd egy talán sikerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése