Elsö honap

A masodik het mar rutinosabban telt. A gyerekek mar ismernek es megbiznak bennem.
Es nagyon cukik! Kaptam a munkaadomtol egy rakas penzt a lakaskereseshez. Tobbet,
mint amennyi 1 havi keresetem lesz. Jott egy gyakornok, aki az elso naptol kezdve utal. A kollegaim szerint
feltekeny, hogy "ujkent" magasabb beosztasban vagyok. O mar korabban is itt volt,
csak eddig szabadsagon. Uj szituacio ez szamomra. Mindenhol keresztbe probal tenni, szamonker, mit miert csinalok.

Ma Heikevel toltottem a delutant. Ittunk egy kavet, szep napsuteses napunk volt, beszelgettunk,
nosztalgiaztunk. Udvozli anyut-aput. Jo lenne, ha kicsit kozelebb lakna, de azt hiszem, igy is gyakran
fogunk talalkozni. Pedro ugynevezett baratai kozul csak egy jelentkezett, pedig hogy vartak mindannyian,
hogy jojjunk. Egyebkent mult heten megszabadult a loboncatol. Az egyik fodraszuzlet "probababakat" keresett
a gyakornokai szamara, igy most rovid, apolt frizuraja van.

Ma lattam egy cukit a villamoson. Az egyik ulesen az ablaknal egy fiatal ferfi ult, mellette pedig -a folyoso
feloli oldalon- egy idosebb holgy. Az egyik megallonal felszallt egy meg oregebb nenike, narancssarga
esokabatban es zoldkockas kalapban, bottal a kezeben. A ferfi rogton felpattant, hogy atadja a helyet, mire
a nenike elkezdett harsanyan kacagni, hogy o ugyan nem tud bemaszni oda! Ekkor a kivul ulo no elkezdett
feszkelodni, elohuzott egy botot, es az ablak iranyaba csuszott-maszott. Na, akkor mar mindenki mosolygott.
- O, maga is bottal jar! - nevetett meg hangosabban a kalapos, es lehuppant melle -kisebb segitseggel.
Nehany megalloig meg egyutt nevetgeltek, telefonszamot csereltek, aranyos volt.

Hajhaj, jovo heten koltozes.
WUFF