Hosszú

hétnek ígérkezik ez a mostani. Àgikáék szerencsésen megérkeztek, és mintha el sem mentek volna igazából. Egy hét múlva aztán mintha itt sem lettek volna, akkor fogom észrevenni, hogy jé, itt voltak, és alig találkoztunk, és igazából nincs mit mesélni egymásnak, csak jó együtt lenni. Szóval örülök most nekik.

Eddig ha itt volt valamelyik külföldre szakadt tesóm, mindig felébredt bennem is a régi utazási láz, valahova elmenni, nem turistaként, hanem valahol "új életet kezdeni", már megint.
De ma már inkább szeretnék maradni.

Ezt a Presser - dalt nagyon szerettem, mindig eszembe jutott, ha mentem valahova:


Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?

Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Mivé legyek most nélküled?
Hová megyek így nélküled?
Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!

Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk?
A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.

Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk...

Na, neki kell látnom most a munkának, hogy korábban kész legyek.