10

Elkezdődött az IGAZI visszaszámlálás! Most, hogy ilyen közel van az utazás, elkezdtem "félni". 11-én indulás. Most nagyon JÓ itthon. Az éneklés, a rajzolás, a barátaim,... és megint útnak indulok, soso.

Hiányoztak a gyerekek! Ma megint velük, és bárhogy küzdöttem ez ellen a gondolat ellen: :)nagyon hiányoztak. Megkedveltem mindegyiket.
Már három napja van jogsim :) :)
Olvasok egy jó könyvet. Letehetetlen, most kezdem 1 héten belül másodjára. Wilhelm Busch írta, a címe: Variációk egy témára. Nagyon megfogott.
Keresek belőle egy részletet:

Lelkészi pályafutásomnak ez az egyik legszebb tapasztalata. Teljesen fiatalon kerültem egy bányászkerületbe. Borzalmas helyzet volt ott, egyszerűen borzalmas. Az emberek mind ateisták voltak. Lassan azonban összegyűlt a férfiaknak egy kis köre, akik hitre jutottak. Csupa fiatal fickó 20 és 30 között. Isten gyűjtötte őket a kereszt zászlaja alá, úgy jutottak hitre. S egy napon így szóltak a férfiaim:"Te, Busch - valamennyien tegeztük egymást - , itt meg itt lakik valaki, aki szerencsétlenül járt a tárnában. Egy kő a hátgerincére esett, és deréktól lefelé megbénult." Ehhez gyakran egy kis ütés is elég. "Rigónak hívják, s a fiú nagyon kétségbeesett. Bénán engedték ki a kórházból. Menj már el hozzá!"

Elindultam tehát, hogy Rigót meglátogassam. Vidám név, nem? Azóta a Mennyben van, úgyhogy bátran beszélhetek róla. Ahogy belépek a szobába, ott elszabadul a Pokol. A beteg tolószékben ül, körülötte a cimborái kártyával a kezükben, és káromkodás, ordítozás, pálinka! Amint észrevesznek, egy pillanatra csend lesz. Aztán valamelyik felkiált:"A fekete varjú!" Majd rákezdte a szerencsétlenül járt, nagy, erős ember, még most is magam előtt látom."Te átkozott pap! Hol volt az Istened, amikor a kő a hátamra esett? Ha van Isten - hogy engedhetett meg ilyet? Mért nyomorított meg így?"Olyan lesújtó volt, hogy egy szót sem tudtam szólni. Néha világosan megmutatkozik, hogy a Pokol már itt kezdődik a Földön. A Pokol az Isten nélküli világ, tele kétségbeeséssel.

Könnyek folytak végig az arcomon, amikor ismét kiléptem, és másnap így szóltam a barátaimhoz: "Gyerekek, ott nem lehet csinálni semmit. Olyan ellenséges légkör vágott mellbe, hogy semmit nem tehettem ellene!" Az én cimboráimnak azonban meg volt a maguk nyers, de szívélyes természete. Volt egy pici termünk, ahol a bibliaóráimat tartottam.
Amikor következő hétfőn bemegyek a bibliaórára - a terem dugig tele - , hát ott áll a tolószék Rigóval együtt közvetlenül az orrom előtt. A cimboráim egyszerűen elhozták. Azt sem tudom, megkérdezték-e. S most ott ült Rigó előttem olyan arccal, mintha fel akarna falni.Azon az estén pedig ez volt az üzenet: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16) - nem úgy, hogy a nehéztől megóv, nem úgy, hogy nem engedi megenni bűneink gyümölcsét, hanem
"hogy az Ő egyszülött Fiát adta".

Ha fényt kerestek a sötétben, menjetek Jézushoz, az Isten Fiához. Ott függ értünk a kereszten. A bűnöst Isten gyermekévé teszi, megbékéltet Istennel, megvált a világtól, az Ördögtől, a Pokoltól. "Ha bűneitek vérpirosak" - itt a bocsánat! Jézusnál van bűnbocsánat a legnagyobb bűnösnek is. Ő feltámadt a halálból, Ő él, s most itt van közöttünk, a mi koszos kis termünkben."
Rigó hétfőről hétfőre ott ült előttem nyomorúságos tolószékében. Bámulatos volt látni, hogyan változott az arca alkalomról alkalomra, hogyan lett lassan a gyűlöletet sugárzóból figyelő arc, s egy napon békével teljes ábrázat. Hosszú történet, miképp ment egy barátjával - nem velem - Jézus keresztje alá, imádkozott vele, letette bűnvallásban bűneit, és elhitte: Jézus elfogadott!

Nem sokkal azelőtt, hogy Essen nyugati kerületéből elköltözött (kapott valahol egy kis lakást, és nemsokára az Örökkévalóságba távozott), még egyszer meglátogattam. Nekem felejthetetlen ez a találkozás. Rigó kinn ült tolószékében a napsütéses utcán. Háza mellett, ahol lakott, volt egy kis lépcső, arra letelepedve, megkérdeztem őt:"Rigó, hogy vagy?"
"Ó - felelte - , csodálatosan! Tudod, mióta Jézus a családunkba költözött, minden nap...minden nap - keresgélte a szavakat - ...minden nap olyan, mint egy nappal karácsony előtt! Mióta megbékéltem Istennel, az egész világ nevet körülöttem! Ilyen szép hasonlatot mondott: "...még az utcakövek is nevetnek rám! Tudod - folytatta, érzem, hogy már nem sokáig élek. A halál itt ül a nyakamban.

De ha megérkezem az Örökkévalóságba, látni fogom Istent. Akkor leborulok a trónja előtt, imádom Őt, és így fogok szólni: "Köszönöm Neked, hogy eltörted a hátgerincemet!" "Rigó - mondtam neki - , megőrültél? Hogy mondhatsz ilyet!"Azt felelte: "Nem bolondultam meg, teljesen józan vagyok. Kedvesem, Isten engem oly gyakran hívott, de én nem hallottam meg. Futottam volna tovább Isten nélkül egészen a Pokolig. Ő pedig közbelépett, és megbénított. Így találtam meg Jézust és Isten szeretetét, bűneim bocsánatát és a megbékélést. Balesetem nélkül egyenesen a Pokolba mentem volna!" Aztán jött egy olyan mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. "Busch - mondta - , inkább bénán a Mennybe vánszorogni, mint két egészséges lábbal a Pokolba ugrani." Megrendültem. Ott ültem mellette a lármás utcán, és csak annyit mondtam: "Rigó, Rigó, Isten téged az iskolájába vett, és te jól tanultál." Amíg valaki csupán azt kérdezgeti: "Isten hogy engedhetett ilyet?", addig még semmit nem tanult. "Rigó, te megtanultad Isten iskolájában, mire kellett neked a szenvedés. Odavonzott a Fiúhoz."